24. nap

A jó hír, hogy a hasmenésem elmúlt, ergo éjszaka nem ébredtem fel, reggel meg egyszer kellett mennem. Nem hiszem, hogy vírus tette volna, az ilyen hamar nem végez, úgyhogy vagy a joghurt, vagy a savó, vagy a sárgadinnye volt a ludas - vagy nem tudom, mi.

Majdnem elfeledkeztem a cukkinimről, így gyorsan kitaláltam, hogy ebédre összeütök belőle valamit, miután tegnap este recepteket kerestem. Tócsnit (mifelénk lapcsánka) csináltam belőle (lereszeltem, hozzá egy tojás, egy evőkanál liszt és fűszerek), sütőben sütőpapíron megsütöttem, és a savanyúságok mellett ez volt a köretem a húshoz. Desszertre meg volt túró rudi, találtam a hűtőben, úgyhogy meg kell enni (apropó, még van egy, és nem tudom, mikor vettem őket, hogyhogy nem fogytak még el?). Vasárnap egyébként is szükségem van a kajához valami desszertre, ez amolyan gyerekkortól kezdve szokás nálunk. Aztán kaptam egy bodzás pöttyöst szobatársamtól, így beiktattam uzsira - nagyon finom!

Az idő annyira kellemes, futni is érdemes, így persze hogy voltam. Egyre jobban bírom ezt a négy kilométeres távot, azon töröm magam, hogy leredukáljam fél óra alá. Nem sokára összejön! Már csak másfél perc, és megleszek! Azért ez öröm, mert tavaly ilyenkor 400 métert sem tudtam lefutni, most meg a tízszerese is simán megy.

Az első ötszáz méter egyébként gyilkos volt, majdnem visszafordultam, de azt mondtam magamban, hogy ilyen könnyen nem adhatom fel. És megérte, mert utána meg nagyon bírtam. 16 percet futottam megállás nélkül, egyre jobb vagyok, és utána is csak kétszer álltam meg - egyszer a cipőmet bekötni, mert kilazult -, pedig többször szoktam. Közben a combomat kissé éreztem, most is kezd bekattanni, lehet, holnap reggel izomlázam lesz... De azért nagyon fejlődöm, és annyira büszke vagyok magamra. Tényleg. Olyan jó érzés!

Amúgy az arcom nagyon kipirul közben, és ez természetes is, viszont iszonyúan jót tesz a bőrömnek! Egyre szebb, és ezt én mondom, aki annyi kenceficét ken az arcára rituálé szerűen, hogy hajaj. Szóval a mozgás jó, tényleg az.

Az örömhír, hogy pénteken, 18-án reggel a hétórási vonattal megyek haza. Április 9-én jöttem el, így már minden porcikám kívánja. Ilyen sokáig még sosem voltam távol. Annyira jó lesz pihenni, annyira jó lesz otthon lenni, annyira jó lesz mérlegre állni, annyira jó lesz Jilliant tornázni, annyira jó lesz kerékpározni, hogy már most izgulok. Minimum egy hét nyaralás. De addig még egy fél beadandó, négy zh, úgyhogy tanulásra fel!